Szűrő

99 családi sütemény

Lajos Mari

A népszerű sorozat legújabb kötete, vadonatúj, kipróbált receptekkel! Több mint 12 éve, hogy először megjelent 99/33 Házi sütemény című könyvünk, amelynek szerkesztésével annak idején a szokásosnál is többet dolgoztam, mert nagyon nehéz volt eldönteni, hogy terjedelmi okokból melyik receptet hagyjam ki. Akkor arra gondoltam, hogy idővel majd elkészül a második kötet is, és abban lesz helyük. ...

Eredeti ár: 2900 Ft
Kiadói ár: 2320 Ft Készletfigyelés

Fakanállal a Balatonfüred-csopaki borvidéken

Erdélyi Z. Ágnes

A mai Balaton már nem a lukas lángosokról, felvizezett, édes borokról vagy unalmas, közhely-szerű éttermekről szól. Balatonfüred és Csopak környékét manapság egy virágzóan fejlődő, boraira, gasztronómiájára és kultúrájára tudatosan odafigyelő és egységesen fellépő helyi közösség jellemzi. Álomvilág lett belőle, hihetetlen gyorsasággal, ráadásul a fejlődés nem ért véget. Aki járt már itt, biztosan ...

Eredeti ár: 4900 Ft
Kiadói ár: 3920 Ft Kosárba

Fakanállal az egri borvidéken

Erdélyi Z. Ágnes

Eger nevéhez fűződik az ország egyik leghíresebb, történelmi borvidéke mely a ’90-es évek elejétől fogva folyamatos fejlődésen megy keresztül. Családi borászatok jönnek létre, növekednek biztatóan és készítenek egyre magasabb színvonalú borokat. Új értelmet nyer a híres Egri Bikavér, és megszületik fehér párja, az Egri Csillag is. Nem marad le mellette a környék gasztronómiája sem, baráti kapcsola...

Eredeti ár: 4900 Ft
Kiadói ár: 3920 Ft Kosárba

Hogyan süssünk kenyeret

Receptek lépésről lépésre élesztős és kovászos kenyerekhez, szódakenyerekhez és péksüteményekhez

Emmanuel Hadjiandreou

A hobbiszakácsok az utóbbi években világszerte újra felfedezik az otthoni kenyérsütés örömeit. A kézműves pékmester, Emmanuel Hadjiandreou egyszerű, lépésről lépésre követhető receptjei alapján több mint 60-féle kenyeret süthetünk. Megtaláljuk a klasszikus pizzatészta, focaccia vagy akár a francia parasztkenyér receptjét is, de kísérletezhetünk a legkülönfélébb kovászos- és szódakenyerekkel, vag...

Eredeti ár: 4900 Ft
Kiadói ár: 3920 Ft Készletfigyelés

Itt a Buday!

Buday Péter

Újra itt a Buday! Majdnem 10 éve nem jelent meg önálló könyve az ország egyik legismertebb és legkedveltebb szakácsának, Buday Péternek. Az új könyvben a szerző legkedvesebb ételeit találjuk, a négy évszaknak megfelelő szezonális felosztásban. Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél a lényeg, hogy szezonális alapanyagokból, frissen, pár lépésben főzhetünk ízletes, ínycsiklandó, frappáns, házias és ...

Eredeti ár: 4900 Ft
Kiadói ár: 3920 Ft Kosárba

Porcukor és habverő sütemények kezdőknek és haladóknak

Papp Emese

A nagy sikerű A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye című könyv szerzője, Papp Emese megmutatja nekünk, mennyire nagyszerű élmény a sütés. A könyvből kiderül, mi a tökéletes piskóta és kelt tészta titka, mit süthetünk, ha csak fél óránk van, és az is, miként készíthetünk olyan születésnapi tortát, amitől mindenkinek leesik az álla. A könyvet kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk, mindenki ta...

Eredeti ár: 4900 Ft
Kiadói ár: 3920 Ft Készletfigyelés

160 grammos szénhidrátdiéta

Finom falatok, lemondás nélkül

Vrábel Krisztina

Attól még, hogy vigyázunk az egészségünkre és törekszünk minél változatosabban étkezni még nem kell megtartóztatnunk magunkat a finom falatoktól! Vrábel Kriszta szakácskönyve remek példa erre, gyűjteménye csupa változatos, ízletes és nem utolsó sorban egészséges reggelinek, húsételnek, és még desszerteknek is! A Nők Lapja Konyha magazinból is ismert gasztroblogger receptgyűjteményében alacson...

Eredeti ár: 5290 Ft
Kiadói ár: 4232 Ft Készletfigyelés
%

99 csirke- és pulykaétel

Hemző Károly Lajos Mari

Előszó "Amikor bő húsz évvel ezelőtt megjelent ugyanebben a sorozatban a 99 Szárnyasétel, magam is azt hittem, hogy kimerítettem a témát. Aztán vagy tíz éve ráébredtem, hogy korántsem! így született meg a 99 Könnyű húsétel című könyvünk, amely fehér húsú szárnyasokról, azaz csirke- és pulykaételekről szólt. Most pedig, újabb tizen-év múltán, úgy gondoltam, itt az idő, hogy megigazítsuk, kissé átdo...

Eredeti ár: 2900 Ft
Kiadói ár: 2320 Ft
Akciós ár: 500 Ft Készletfigyelés

99 házi sütemény

Hemző Károly Lajos Mari

Ezúttal olyan sütemények receptgyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyeket nem különleges ünnepélyes alkalmakra, „csak” a családnak, vasárnap délutánra süthetünk, és amelyeket nem lehet készen megvásárolni a cukrászdában vagy a péknél. A gyakran jelentéktelen küllemű, de annál finomabb, többségükben tepsis sütemények az egészségesebb táplálkozás elveihez igazodva sok gyümölccsel, olykor refor...

Eredeti ár: 2900 Ft
Kiadói ár: 2320 Ft Készletfigyelés
%

99 új nyalánkság

33 színes ételfotóval

Hemző Károly Lajos Mari

Ebben a kötetben az elmaradhatatlan, valódi krémes-habos új nyalánkságok mellett több helyet kaptak a kanálba kívánkozó gyümölcsédességek, kevesebbet viszont a jeges finomságok, hiszen fagylaltokat manapság nemigen érdemes házilag készíteni, egyéni ízesítésű, egyszerűen elkészíthető parfékat azonban igen. És ami a szívem csücske: végre itt sorakoznak az eddigi köteteinkből valahogy mindig kiszor...

Eredeti ár: 2900 Ft
Kiadói ár: 2320 Ft
Akciós ár: 500 Ft Kosárba

Fakanállal a szekszárdi borvidéken

Ételek és történetek

Erdélyi Z. Ágnes

Még nem tartunk ott, mint az ínyenc franciák, hogy elautózzunk az ország másik végén található hamisítatlan kisvendéglőbe, ahol jól főzik a szarvashúst kadarkamártásban. De remélhetőleg nemsokára eljutunk ide. Minden adottságunk megvan hozzá: a magyar konyha világhírű, és mi nagyon büszkék is vagyunk rá. Tele vagyunk minőségi alapanyagokkal, remek hagyományokkal, értékes emberekkel. Miért ne ...

Eredeti ár: 4900 Ft
Kiadói ár: 3920 Ft Kosárba

Konyhatündérképző - Izgalmas fogások gyorsan és egyszerűen

Mit jelent az, hogy csipetnyi só? A főzés iránt érdeklődő, de konyhai terepen még kezdőnek számító emberek gyakori kérdése ez, hiszen honnan tudhatnánk elsajátítani a sütés-főzés alapjait, ha nem vagyunk jártasak az ilyesmiben? Az Ízbolygó gasztroblog szerzője - Nagy Tünde - ezért is írta meg második szakácskönyvét, melyben olyan ételeket gyűjtött össze, amit még a legkezdőbb kuktajelöltek is pár ...

Eredeti ár: 3900 Ft
Kiadói ár: 3120 Ft

Milka

Receptek édesszájúaknak

Claire Guignot

Hmm a Milka-csoki. Szeretjük tejcsokiként, imádjuk mogyoróval, de különösen akkor, ha mesés desszertek készülnek belőle: fagyis MILKA-krémes, ropogós MILKA-hab, töltött MILKA csokoládés muffin, MILKA csokis cookie, Szép Heléna körtéje MILKA csokival. A leggyengédebb receptek, amelyeket máris ki kell próbálnunk!...

Eredeti ár: 1900 Ft
Kiadói ár: 1520 Ft

Nutella - Receptek édesszájúaknak

Erdélyi Z. Ágnes Sandra Mahut

Egy édesség, amit mindenki imád. Egyszersmind az édesszájúak egyik kitüntetett hozzávalója! Fondüben vagy piskótában, tortában vagy linzerben, a legendás mogyorós íz minden kedvenc desszertünkben szerepelhet. Ebben a könyvben 30 ultrakönnyű recept szerepel igazi rajongóknak!...

Eredeti ár: 1900 Ft
Kiadói ár: 1520 Ft Készletfigyelés
%

99 új egytálétel

33 szines ételfotóval

Hemző Károly Lajos Mari

Az egytálétel különös műfaj, amolyan minek nevezzelek? Aszerint, hogy melyik összetevő hangsúlyosabb benne, nevezhetnénk akár levesnek, tésztafélének, hús-, hal-, sajt- vagy tojásételnek is, holott egyik sem, hiszen mindegyikben jócskán szerepelnek "lazító elemek", azaz különféle zöldségek, gabonaszármazékok. Miután természetszerűen sok az "átfedés", nehéz megvonni a határt, hacsak nem az elkész...

Eredeti ár: 2900 Ft
Kiadói ár: 2320 Ft
Akciós ár: 500 Ft Készletfigyelés

A kismama babakonyhája

(2. bővített, átdolgozott kiadás)

W. Ungváry Renáta

Fontos, hogy az étkezés a vidám családi együttlét és az öröm forrása legyen. Jó, ha ezt már újszülött kortól tapasztalja a gyermek, hiszen édesanyja táplálja a saját tejével, majd amikor már nagyobb, ő kínálja neki az egészséges, finom ételeket. Később a nagyobbak szívesen részt vesznek az ebédkészítés körüli munkákban. A könyvben ehhez találunk egyszerűen elkészíthető recepteket, melyek felhasz...

Eredeti ár: 3900 Ft
Kiadói ár: 3120 Ft Kosárba
%

A Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye

Papp Emese

Szeretné elkápráztatni családját saját kezűleg sütött, mennyei süteményekkel? 30 percen belül össze akar dobni egy finom édességet, vagy éppen meg akarja tudni, miként lehet otthon elkészíteni a cukrászdai desszerteket? Mindebben segít a Nők Lapja Konyha cukrászának könyve, amiben Papp Emese összegyűjtötte 100 kedvenc süteményét. A navigálást fejezetek segítik, amelyeket fellapozva azonnal öt...

Eredeti ár: 3900 Ft
Kiadói ár: 3120 Ft
Akciós ár: 1000 Ft Készletfigyelés

A Nők Lapja Konyha 100 villámgyors receptje

Mindenki számára ismerős élethelyzet egy fárasztó munkanapon, délután ötkor azon gondolkodni, hogy mi lesz a vacsora/másnapi ebéd, amit a lehető leghamarabb össze lehet dobni, és utána elterülni a kanapén. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye, illetve húsétele után olyan fogásokat gyűjtünk egy csokorba, amelyek 30 perc alatt elkészíthetők. Lehet néhány perc elté...

Eredeti ár: 3900 Ft
Kiadói ár: 3120 Ft Készletfigyelés

66 torta

Lajos Mari

Ebben a könyvben, remélem, ki-ki megtalálja a kedvére valót, van itt mindenféle torta: egyszerű-házias, híres-nevezetes és persze megannyi rafinált, ünnepi gyönyörűség. A receptek első pillantásra talán komplikáltnak, hosszúnak tűnhetnek - de ez csak a látszat. Mivel a tortasütés nem tartozik mindennapos teendőink közé, úgy gondoltam, jobb, ha egy kicsit "tanító nénisen-szájbarágósan" mondom:...

Eredeti ár: 3900 Ft
Kiadói ár: 3120 Ft

99 kímélő étel - 33 színes ételfotóval

Hemző Károly Lajos Mari

Ebben a könyvben olyan receptek szerepelnek, amelyeknek - egyebek között - fő erényük, hogy gyorsan-egyszerűen elkészíthetők. Az ételek energiaértéke adagonként/egységenként általában 400 kcal körül mozog, így, ha napi 1200-1500 kalóriahatáron belül kívánunk maradni, megtervezhetjük, hogy legalább egy főétkezés alkalmával milyen változatos finomságokkal kényeztessük, derítsük jó kedvre magunkat....

Eredeti ár: 2600 Ft
Kiadói ár: 2080 Ft Készletfigyelés

99 új tésztaétel

Hemző Károly Lajos Mari

Bár sokféle finom és még finomabb tésztaételt készítenek szerte a világon, az vitathatatlan, hogy a ma ismert tészta italicum. Méltóságát az olaszok adták meg, amikor mindennapi, becses étkük rangjára emelték. A mai napig első fogásként fogyasztják a tésztát, amely az ünnepi menüből sem hiányozhat. Ahány régió, annyi specialitás – az olasz tésztafélék és a belőlük készített ételek sokasága egyenes...

Eredeti ár: 2900 Ft
Kiadói ár: 2320 Ft Készletfigyelés
%

A Nők Lapja Konyha 100 legjobb húsétele

Tobai Róbert

"A Nők Lapja Konyha könyvsorozat újabb részében a 100 legjobb húsételt válogattuk össze. A könyv 12 tematikus fejezetében helyet kaptak - többek között - 30 perc alatt, illetve egy serpenyőben elkészíthető ételek, hétköznapi és ünnepi fogások, bundás és töltött húsok, sőt még a férfiak kedvencei is. Tobai Róbert séf útmutatásával elsajátíthatjuk a profik trükkjeit, így otthon is ugyanolyan...

Eredeti ár: 3900 Ft
Kiadói ár: 3120 Ft
Akciós ár: 800 Ft Kosárba
%

99 vendégváró étel - 33 színes ételfotóval

Hemző Károly Lajos Mari

Mai életünk felgyorsult ritmusában igen kevés idő jut olyan fontos dolgokra is, mint a szűkebb-tágabb családi és baráti kör. Ha pedig néha mégis sikerül megszervezni egy-egy összejövetelt, tapasztalat és gyakorlat híján, mi tagadás, könnyen elveszünk a teendők sokaságának tengerében, és ez mindjárt kedvünket szegheti. Ebben a könyvben olyan ételek receptjét igyekeztem egy kosárba szedni, amelyek k...

Eredeti ár: 2600 Ft
Kiadói ár: 2080 Ft
Akciós ár: 500 Ft Készletfigyelés

99 zöldségtál - 33 színes ételfotóval

Hemző Károly Lajos Mari

Amikor megjelenik a piacokon a sokféle zöldség, és a káprázatos látvány még a megrögzött nem főzőket is elveik feladására csábítja, gyakran elhangzik a kérdés: Gyönyör, de mit főzzek belőle? Segítek: aszerint, hogy mivel társítjuk és mennyit készítünk belőle, kitűnő hideg vagy meleg előételeket, salátaféléket, vendégváró ínyencfalatkákat, különleges köreteket vagy éppenséggel komoly főételeket alk...

Eredeti ár: 2600 Ft
Kiadói ár: 2080 Ft Készletfigyelés

99 ÚJ LEVES

Hemző Károly Lajos Mari

„ Több mint 20 éve jelent meg 99 Leves című könyvünk, amelynek folytatását már régóta tervezzük, ugyanis azóta több kötetre elegendő jobbnál jobb, vadonatúj leves főtt a fazekamban- ezek receptjét szerettem volna megosztani olvasóinkkal. Természetesen ebből a könyvből sem maradhattak ki az alapreceptek – némelyiket kissé „szájbarágósan“ mondom, de úgy vélem, nem fölöslegesen, hiszen aki tudja, tud...

Eredeti ár: 2600 Ft
Kiadói ár: 2080 Ft Készletfigyelés
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem