Egy ?fiatal tudomány – nem is oly rég – azt a meglehetősen kétélű igényt támasztotta, hogy kézírásból többet olvasson ki, mint amennyi a szöveg írójának szándékában állhatott. Ez a lehetőség egyeseket egyenesen elbűvölt, mások egyfajta társasjátékot láttak a kézírás elemzésében, megint mások, a „felvilágosultak” ezt a tevékenységet a kártyavetéssel, a csillag – és tenyérjóslással minősítették azonosnak. Mióta azonban egyetemeken is tanítják a grafológiát, a kételkedők is óvatosabban ítélkeznek. A grafológia napjainkra gazdasági vállalkozások kedvelt eszközévé vált, mivel segítségével feltárhatók egy adott beosztásra, munkakörre pályázó személy képességei, hajlamai, jellemvonásai, azaz meglehetősen nagy biztonsággal megállapítható a jelentkező alkalmassága. Egyre gyakoribb ezért, hogy az üzletember képzett grafológushoz fordul. A kevésbé igényes munkaadók beérik annyival, hogy a kézírásban beadott életrajzot ők maguk tanulmányozzák és ösztönösen értékelik az írás által keltett benyomást. Gondolja meg az Olvasó, hányszor járt el ugyanígy, ha kézírásos levele érkezett, holott esze ágában sem volt, hogy grafológiai elemzésbe fogjon. Még a múlt század kora hetvenes éveiben is félig-meddig művészetként gyakorolták az írást. Fiatal emberek, mindenekelőtt kereskedők, nem sajnáltak időt, fáradságot, hogy karrierjük kedvéért írásleckéket vegyenek, a szép és gördülékeny írás elsajátítása érdekében. Nos, ez a gyakorlat akkor változott meg, amikor az amerikai iparmágnás, Philo Remington (1816-1889) 1873-ban megkezdte az írógépek tömeggyártását.